2024. June 23.
Nemzetközi Kapcsolatok Gyorstalpaló
A következőkben végig fogjuk zongorázni a nemzetközi kapcsolatok jelentősebb nézeteit, nagyrészt vázlat szerűen, kiragadva a lényeget. A cél, hogy könnyebben megértsük, miről beszél a nyakkenddős a hírekben, a közösségi médiában, milyen húrokat penget, vagy hogy az egyes eseményeket ki, hogyan magyarázza. Talán lesz majd egy másik bejegyzés, ahol konkrét példákat veszünk, történelmieket és jelenkoriakat.
Amit itt saját szavakkal írok nem saját vélemény, hanem mind olyasmi, amit ki lehet hámozni politológiai szakkönyvekből - mint például az Oxfordi Egyetem által 2022-ben ismételten kiadott Bevezetés a Nemzetközi Kapcsolatokba című tananyag - és előadásokból.
Realizmus
A nemzetközi kapcsolatoknak egyetlen valódi, önálló elmélete van, ez a realizmus. Az összes többi pusztán kritikája, kiegészítője, továbbfejlesztése ennek. Cca. 2500 éves történetét - mely Thuküdidés Peleponnészoszi háború c. munkájáig nyúlik vissza (és talán már a suméroknak is volt egy-két gondolatuk ezzel kapcsolatban, ki tudja) - nem fogjuk most áttekinteni, elég annyi, hogy a mai napig is fejlődik, bővül, változik, és képviselői is megfogalmaznak ellentétes véleményeket.
A lényegesebb pontjai, melyekkel kapcsolatban általában egyetértés van:
- a nemzetközi kapcsolatok főszereplői a szuverén államok;
- az állam két dologgal van elfoglalva: a hatalom és biztonság növelésével;
- a hatalmat a biztonság növelésére fordítják, a biztonságot a hatalom növelésére;
- a nemzetközi porond nélkülözi a főhatalmat, az államok felett nincs rendező és rendelkező tényező, az államok maguk a legfőbb tekintélyek, azaz a nemzetközi színtér anarchikus;
- az államok nem egyenlőek;
- a nemzetközi szintérre az egyes államok hatása hatalmuk mértékevel arányos, erősebb államoknak nagyobb a befolyása, az egyes államok mozgástere, lehetőségei egyenesen arányosak hatalmukkal;
- a vezető államok dominanciája szerint a nemzetközi világrend lehet: egypólusú, kétpólusú, többpólusú;
- az államok igyekszenek hatalmi egyensúlyt teremteni maguk között;
- minden állam a saját ügyeit intézi, a saját érdekében cselekszik, azokat mozdítja elő, és azokat védelmezi;
- az államok biztos információk, a teljes kép ismerete nélkül alakítják egymás közötti viszonyaikat, egy állam soha nem lehet biztos benne, mit tesz a másik, és miért teszi, amit tesz - azon túl, hogy a saját érdekében cselekszik;
- mivel minden állam a saját érdekében cselekszik, egy állam nem támaszkodhat más államokra, nem bízhat bennük teljes mértékben;
- szövetségek és szerződések nem szimpátia, barátság, közös vallás vagy ideológia alapján köttetnek, hanem önös érdekek mentén, és addig tartanak, ameddig az érdekek egyeznek, minden szigorúan "csak üzlet", semmi nem személyes;
- az államnak és érdekének védelmében minden eszköz megengedett, megállapodások felrúghatóak, ha már nem szolgálják az állam érdekét;
- a konfliktus nem kívánatos - sőt, kellemetlen -, de természetes és elkerülhetetlen része a nemzetközi kapcsolatoknak
- a béke államok között nem garantálható, nincs tartós nemzetközi béke;
- a hadsereg és a háború a külpolitikai eszköztár részei, nem szabad visszariadni a használatuktól;
- a háborúkat biztonsági okokból inditják, minden háború védelmi, védekező háború.
Megjegyzés: lehetséges, ezt majd egy másik bejegyzésben ki fogom fejteni jobban, nem könnyű azt felfogni, hogy egy háborúban mindkét fél védekezik, és aki kirobbantja a háborút (először üt), az is biztonsági okokból, az állam védelmének érdekében teszi.
A fent leírt szituáció legnagyobb hátulütőjét a realisták Biztonsági Dilemmának nevezik. Summázva: ha minden állam békét akarván elkezd készülni a háborúra, annak a vége nem béke lesz. A biztonság növelésével (tipikusan: fegyverkezés) a háború kirobbanásának esélye nő. Azaz minél nagyobb a biztonság, annál kisebb a biztonság, és annál inkább szükség van a biztonság növelésére.
Tehát fegyverkezzünk vagy ne? Ha nem tesszük, egy tőlünk erősebb állam meg fog támadni minket, hogy erőforrásainkkal a saját biztonságát és hatalmát növelje. Ha viszont fegyverkezünk, megelőző támadás áldozatai lehetünk. Hacsak mi meg nem előzzük egy támadással.
Otto von Bismarck a realizmus legtipikusabb gyakorlati alkalmazója; Lincence: Public Domain; Taken from: Wikimedia Commons
Liberalizmus
A realista azt mondja "a világ így működik, nem tehetünk semmit, csak elfogadni, és alkalmazkodni". A liberális azt kérdezi, tudunk-e ezen változtani? Ki lehet-e kerülni a háború csapdájából? Lehet-e növelni a bizalmat? Van-e módja az érdekegyeztetésnek? A válasz tömören: mindezt lehet, kölcsönös egymásrautaltsággal, elkötelezettségel, információcserével. A háború nem a politika terméke, hanem a félelemé és kételyé. Khm. Kivéve bizonyos hárborúkat.
A liberális külpolitika pillérei:
- szabad kereskedelem - kereskedelmi pacifizmus;
- transznacionalizmus - "nemzetek-közöttiség";
- Demokratikus Béke-elmélet;
- nemzetközi intézmények;
- az önrendelkezésért vívott háborúk jogosak;
- ideológia mindenek előtt.
A szabad kereskedelem:
- elosztja az erőforrásokat, nincs szükség háborúkra;
- kölcsönösen hasznos, és kölcsönös függőséget teremt - egy háború mindkét félnek hátrányos;
- kapcsolatokat teremt, információcserét, segít egymást megismerni, eloszlatni a bizonytalanságot, azaz növeli a bizalmat;
- a gazdasági liberalizmus, a szabad piac magával vonja a politika demokratizálódását;
Transznacionalizmus:
- a nemzetközi kapcsolatokat nem csak az államok alakítják;
- az államok mellett az egyének, csoportok, szervezetek, vállalatok szerepe is fontos;
- ezek egymásra és az államokra is kölcsönös - gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális, etc. - hatással vannak;
- növelik az információcserét, egymás megismerését, bizalmat;
- ezek a kapcsolatok nagyobb hatással vannak a békére, mint az államok egymás közötti megállapodásai.
Demokratikus Béke-elmélet:
- demokráciák nem háborúznak egymással;
- demokráciák a szabad kereskedelmet preferálják - lásd feljebb;
- világnézeti azonosság, közös kulturális és társadalmi normák;
- minél több ország demokratikus, annál kisebb az esélye egy háborúnak;
- ha minden ország demokratikussá válik, megszűnnek a háborúk.
A nemzetközi szervezetek, intézmények
- segítenek egymás megértésében, érdekegyeztetésben, csökkentik a bizonytalanságot, elősegítik az együttműdökést;
- közvetítőként léphetnek fel, elbírálhatnak vitás ügyeket;
- elősegíthetik a kereskedelmet.
Önrendelkezésért vívott háborúk jogosak:
- kétféle háború van, jogos és jogtalan;
- csak az önrendelkezésért vívott háború a jogos;
- jogos és kívánatos segíteni más államoknak elérni és/vagy megvédeni önredelkezésüket;
Ideológia mindenek előtt:
- a realistákkal ellentétben a liberálisok a külpolitika ideológiai alapra helyezését fontosnak tartják;
- a liberalizmus az az ideológia, amely hangsúlyt helyez a szabad kereskedelemre, demokráciára és nemzetközi együttműködésre, az amelyik hisz univerzális jogokban és törvényekben, hisz abban, hogy haladással az ember egy jobb világot alkot;
- mindezek miatt sosem szabad szem elől téveszteni a liberalizmust.
Ahogy a realizmusnak megvan a maga hátulütője, a liberális-békeparadicsomnak is megvan a maga kígyója. Ez pedig az a felismerés, hogy ha a demokrácia garantálja a békét a demokratikus országok között, akkor a nyilvánvaló megoldás a globális béke elérésére az, ha minden országot demokratikussá teszünk, ha kell - ideológiai fanatizmusból és/vagy kötelességérzetből fakadóan -, erőszakkal megsürgetve. Azaz a békéhez, újabb és újabb háborúkon, forradalmakon, puccsokon, destabilizáción át vezet az út.
Woodrow Wilson amerikai elnök, liberális külpolitikáját gyakran említik wilsoni idealizmusként; Lincence: Public Domain; Taken from: Wikimedia Commons
Marxizmus
Lényegét tekintve realizmus, azzal a kitétellel, hogy a fejlett, kapitalista (gyarmattartó, ex-gyarmattartó), imperialista nagyhatalmak elnyomják, szabotálják és kizsákmányolják a kisebbeket.
Megkülönböztetnek belső/magterületeket, félperifériát, és perifériát, ezek között egyenlőtlen értékcsere megy végbe, a mag elszívja az erőforrásokat a perifériától, hogy növelje saját hatalmát és biztonságát.
Konstruktivizmus
Ha a külpolitikai gyakorlatot megfigyeljük, azt látjuk, hogy jelentős eltérések vannak abban, amit az elmélet mond, és ami történik a porondon. Például a realista elvekkel ellentétben a valóság az, hogy az államok nem mindig nyilvánvaló érdekek szerint döntenek, és a liberálisok pedig gyakran megválogatják, hogy mely államok irányában cselekszenek a liberális elvek mentén, és kivel szemben választják a realista hozzáállást. Az államok nem mindig egyensúlyra törekedve alkotnak hatalmi tömböket, és megesik, hogy realista külpolitikai húzásokat liberális elvekkel igyekszenek igazolni. A teóriák egyik legfiatalabbja, a konstruktivizmus, ezekre az ellentmondásokra és szabálytalanságokra kíván magyarázatot nyújtani:
- idealista szemlélet - a realizmus materializmusával szemben, ahol minden lefordítható (gazdasági potenciáltól a katonák darabszámáig) anyagi mennyiségre;
- nem az anyagi számszerűség a meghatározó, hanem a gondolat, a tudat értékelése, példa: "Az Egyesült Államokat nem aggasztja a britek 500 nukleáris rakétája, de az 5 észak-koreai igen. A britek barátok, Észak-Korea nem.";
- az identitásunk, hogyan látjuk magunkat, és hogyan tekintünk másokra nagyban befolyásolja a döntéshozatalt, a perspektívánk fontos;
- ideológiák fontosak - a liberalizmus egyoldalú fókuszával szemben az összeset fontosnak tartja;
- a nemzetközi kapcsolatokat nem objektív folyamatok alakítják, hanem a résztvevő emberek, akik szubjektív szűrőn keresztül látják önmagukat és a többi résztvevőt;
- mivel a szemléletünk változhat, az államok nem szükségszerűen ellenségesek, a ma ellenségéből holnap lehet barát;
- az anarchia - a főhatalom nélküliség - nem feltétlenül fenyegető, az anarchia olyan, amilyenné maguk a nemzetközi kapcsolatok résztvevői teszik.
Summázva: ha megértjük, hogy az államok és a nemzetközi kapcsolatok többi résztvevője hogyan látják önmagukat és másokat, akkor megértjük azt is, hogy mit, miért cselekszenek.
Így a bejegyzés végén tisztáznám, hogy a fentiekkel nem bélyegeket, cimkéket, skatulyákat szándékozok közvetíteni (illetve feljegyezni magamnak is), hanem olyan gondolatcsoportokat, amelyekből a többi elem is eszünkbe jut, ha a hírekben vagy olvasmányainkban találkozunk valamely tagjaival.